Könyvet írtak Hollandiában a volt magyar légiósról

Ékes bizonyítékát szolgáltatta a minap a NAC Breda együttese annak, hogy külföldön nem felejtik el, ha egy légiós kiemelkedő korszakot tudhat maga mögött az adott klubnál. A holland együttesről augusztus 22-én jelenik meg egy, a klub történelmét felelevenítő könyv, amelyben a szerző a klub és a város ismert és híres embereit szólaltatta meg. Az egyik interjúalany pedig nem más, mint Pető Tamás, az Újpest és a Breda egykori kiváló középpályása.

Pető 2001 és 2007 között hat évet húzott le a Bredában, ahol máig kellemes emlékeket őriznek róla. A korábban a Videoton, a Vasas és az Újpest együtteseiben is megforduló, Pető lett azon 36 interjúalany egyike, akivel a szerző, Jeroen Baldwin a városról és főleg a NAC-ról szerzett élményeiről beszélgetett a NAC: Egy életút” című könyvében.
- Óriási büszkeséggel tölt el, hogy szerepelhetek ebben a könyvben, minta hogy büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a NAC-nak és a városnak, Bredának is – mondta Pető a könyv kapcsán.
A kiadványt egyébként augusztus 22-én mutatják be hivatalosan a nagyközönség előtt, egybekötve a Breda Rayo Vallecano elleni felkészülési mérkőzésével, ahol egy másik magyar, a brabantiakat jelenleg is alapemberként erősítő Fehér Csaba is szóhoz juthat.

Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: pető