Ausztria: Győzelem nélkül a magyarok

Nem sok sikerélmény jutott a magyar légiósoknak az osztrák Bundesliga 17., hétközi fordulójában. A Bodnár Lászlóval felálló, listavezető Red Bull Salzburg szerencsés döntetlent ért el a Ried otthonában, míg a Csizmadia Csabát végig foglalkoztató Mattersburg kikapott a tabella utolsó előtti helyén álló KSV-től.

Bodnár László és a Salzburg hálát adhat az égieknek a riedi egy pontért, hiszen a hazaiak sokkal közelebb álltak a győzelemhez, a kapura lövések aránya 25-11, a szögletarány 13-4 volt a vendéglátók javára. A Red Bull pedig kétszer is vezetett a mérkőzésen, Marc Janko kétszer is a vendégeket juttatta előnyhöz, de a Ried mindkétszer egalizált, sőt a három pontot is megszerezhette volna.

A Mattersburg ennél is rosszabbul járt, hiszen mindhárom pontot az SV Kapfenberg otthonában, a Fekete-stadionban hagyta. Csizmadia Csaba végig robotolt a jobb oldalon, Kovrig Ákos viszont csapat legnagyobb sztárjával, Carsten Janckerrel együtt a kispadról nézte csapata 90 perces szenvedését.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu