Magyar kapussiker: Feladja a harcot Balogh vetélytársa is?

Úgy tűnik, Balogh János egyre inkább kezdi megszilárdítani a helyét a Hearts csapatában. Bár a magyar kapuvédő pont a következő bajnokit kénytelen lesz kihagyni eltiltása miatt, László Csaba őt tekinti a kezdőkapusnak. Ebből lett elege a hírek szerint skót vetélytársának, aki távozni készül. Így hasonló szituáció kezd kialakulni, mint Sunderlandben Fülöp Márton esetében.

Nem foglalják imába a skót kapusok magyar riválisaik nevét az utóbbi időben. Fülöp Márton és Craig Gordon sunderlandi rivalizálásával már jó sokat foglalkozott a szigetországi sajtó, s most találtak egy hasonló affért Skóciában is. A felállás hasonló, mint Sunderlandben, a cserének vásárolt magyar kapus kiszorította a kezdőből skót válogatott vetélytársát. Ezúttal Jamie MacDonald, a 23 éves utánpótlás-válogatott kapus elégelte meg, hogy jó esetben is csak a kispadot koptatja.

Bár eleinte csak cserekapusként számított Balogh Jánosra a Hearts menedzsere, László Csaba, a magyar hálóőr végül megkapta a lehetőséget képességei bizonyítására. Az egykori debreceni kapust ki sem lehet azóta robbantani a skót liga harmadik helyén álló Hearts kapujából, legközelebb is csak azért lesz kénytelen pihenni, mert a Hibernian elleni találkozón a kiállítás sorsára jutott.

Elvileg ilyenkor jöhetne el a tartalékok ideje, ám Jamie MacDonald öröm helyett mégis a távozás gondolatával foglalkozik. A hírek szerint a Dundee United csapatánál lesz hamarosan üresedés kapusfronton, s éppen MacDonaldra esik majd a választás.

Forrás: www.pepsifoci.hu

Címkék: balogh