A 4. kalapból húznak minket

Egy selejtező-sorozat véget ért, a sorozat, amelyik jogot adott volna arra, hogy a válogatott kijusson Dél-Afrikába, de sajnos most sem történt velünk csoda.

A kötelezőket hoztuk (Albánia, Málta), ami már szintén előrelépésnek számíthat. Tétmeccsen még mindig nem tudunk legyőzni olyan válogatottat, aki előttünk foglal pozíciót a világranglistán.

Na jó, azért egyet legyőztünk, Dániát, azt a válogatottat, amely simán nyerte a csoportját, és amelyik már az utolsó csoportmeccstől függetlenül kijutott a VB-re. Szóval ez a Dánia kapott ki odahaza Koppenhágában tőlünk magyaroktól. Én személy szerint azért büszke voltam a fiúkra!

Most itt egy újabb sorozat, egy EB selejtező, melyre akár ki is juthattunk volna egyenes ágon, ha elnyerjük az EB rendezés jogát, de a horvátokkal közös pályázatunk elbukott, az ukrán-lengyel jobbnak ítéltetett.

Szóval 2012-ben Ukrajnában és Lengyelországban gyűlik össze újra az európai elit, ide kellene valahogy kijutnunk. Nem egyszerű a történet, hiszen a tuti hely csak a csoportelsőké, ez kilenc hely, valamint a legjobb csoportmásodiké. A többi csoportmásodik még összeakasztja a bajszát egy oda-visszavágóval. Szóval ide kellene beverekednünk magunkat. Én szívem szerint a pótselejtező elérésével iszonyatosan büszke lennék az akkor aktuális garnitúrára, az EB-re való kijutás pedig már a csoda kategória lenne.

Az Eb-selejtezőn 51 válogatott indul, a résztvevőket kilenc csoportba sorolják február 7-én Varsóban, hatban hat, háromban pedig öt csapat szerepel majd.

A magyar válogatottat a negyedik kalapba sorolták a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolása előtt. A VB selejtezők befejezése után az európai sorrendben a 32. hely a magyaroké, de mivel kiesik a két rendező ország (nem érdekeltek a kvalifikációban, mivel rendezőként már ott vannak az EB-n), így a sorsolás szempontjából a 30. pozíció a mienk.   

Íme a kalapok:

1. kalap: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Horvátország, Portugália, Franciaország, Oroszország
2. kalap: Görögország, Csehország, Svédország, Svájc, Szerbia, Törökország, Dánia, Szlovákia, Románia
3. kalap: Izrael, Bulgária, Finnország, Norvégia, Írország, Skócia, Észak-Írország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina
4. kalap: Szlovénia,  Lettország, MAGYARORSZÁG, Litvánia, Fehéroroszország, Belgium, Wales, Macedónia, Ciprus
5. kalap: Montenegró, Albánia, Észtország, Grúzia, Moldova, Izland, Örményország, Kazahsztán, Liechtenstein
6. kalap: Azerbajdzsán, Luxemburg, Málta, Feröer-szigetek, Andorra, San Marino

Szerintetek melyik csoportból lenne esélyünk továbbmenni? Állítsd össze a kívánságcsoportodat!