Koman: "Még a kapuba is beállnék, ha arról lenne szó"

Koman Vladimir az AS Bari magyar középpályása nyilatkozott a klubja honlapján.

 – Nagyon örülök, hogy mostanában rendszeresen játéklehetőséget kapok. Szerencsére akkor is türelmes maradtam, amikor nem jutott annyi lehetőség, és amikor az edzőm közölte, az Inter ellen kezdek, csak azzal foglalkoztam, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

Mikor láthatják viszont a szurkolók a VB-n látott nagyszerű formát mutató Komant?

– Nem ugyanabban a szerepkörben játszom, ami a leginkább fekszik nekem, de a lényeg mindig az, hogy a pályán legyek. Még a kapuba is beállnék, csak hogy játszhassak. Olyan játékos vagyok, aki szeret cselezni, kapura lőni, a többieket kiszolgálni, a mostani posztomon azonban korlátozottabbak a lehetőségek. De mondom ezzel semmi baj nincsen, azon vagyok, hogy segítsek a Barinak.

Komant az interjú végén a hétvégi Palermo elleni összecsapásról kérdezték:

– Egy jó formában lévő csapattal találkozunk. Egyértelműen a támadás a fő erősségük, Pastore játéka különösen tetszik. De az is biztos, hogy a Bari van olyan jó, hogy mindenkit meg tudjunk verni, főleg ilyen csodálatos szurkolókkal a hátunk mögött.

Forrás: bari.it

Címkék: olaszország, koman