Feczesin és Dárdai is góllal jelentkezett

Szerdán Feczesin Róbert Bresciája és Dárdai Pál Herthája is alacsonyabb osztályú csapatokkal mérte össze az erejét. Mindkét játékos csapata győzelemmel zárt, a két légiós pedig gól rúgott.

Feczesin Róbert csapatával egy salói minitornán vett részt, és ha a "fecskék" már arra jártak meg is nyerték. A Brescia mellett két alacsonyabb osztályú klub, a Feralpisalo valamint a Lumezzane vett részt. A magyar csatár mindkét 45 perces mérkőzést végigjátszotta, a Feralpisalo ellen a második találat az ő nevéhez fűződik. A Lumezzane ellen már kicsit nehezebb dolguk volt, büntetőkkel azonban hozták a kötelezőt, így övék lett a kupa.

A torna (Torneo Citta di Salo) végeredménye:

Brescia – Feralpisalo 2–0
Brescia – Lumezzane 0–0 – tizenegyesekkel 3–2
Lumezzane – Feralpisalo 1–1 – tizenegyesekkel 5–4
A végeredmény: 1. Brescia, 2. Lumezzane, 3. Feralpisalo

Dárdai Pál felépült combsérüléséből és a szerdai napon már pályára is lépett az 1. FC Lübars ellen. A mérkőzés a hétvégi Német Kupára remek felkészítőnek bizonyult. A berliniek gólparádét rendeztek, mi több a magyar középpályás is kivette a részét a gólözönből. A mérkőzést 9-0-ra a berliniek nyerték meg, Dárdai Pál a csapat legrutinosabb játékosa a Hertha hatodik gólját szerezte.