Szoros mérkőzésen egygólos vereség a Wembley-ben

A magyar válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Angliától a londoni Wembley-stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. Egervári Sándor együttese a második félidőben vezetéshez jutott, ám Steven Gerrard négy perc alatt szerzett két góljával az angolok fordítottak, és a lefújásig megtartották előnyüket.

Nehéz volt az első húsz perc

Az első válogatott mérkőzésére készülő Egervári Sándor szövetségi kapitány újoncot is jelölt az Anglia elleni kezdőcsapatba, Lipták Zoltán, a Videoton védője élete első válogatott mérkőzésén lépett pályára. Az angol együttes kezdte jobban a mérkőzést, a hazaiak már az első percektől igyekeztek nyomást gyakorolni a kapunkra. Wayne Rooney egy kiugratás után a hálóba is talált, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. A találkozó első 20 percében főként a magyar térfélen zajlott a játék, ebben a periódusban csak rövid ideig sikerült megtartaniuk a labdát játékosainknak, gyakran forgott veszélyben a kapunk. Az első játékrész feléhez közeledve azonban egyre többször sikerült kijönni a szigetországiak szorításából, Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán és Rudolf Gergely egy-két alkalommal már veszélyt tudott teremteni a hazaiak kapuja előtt. A félidő második felére kiegyenlítetté vált a játék, elmaradoztak az angol helyzetek, és gólnélküli állásnál kezdődött meg a szünet.

A félidőben mindkét szakvezető eszközölt néhány cserét, majd a fordulás után továbbra is egyenlő erők küzdelmét láthatta a Wembley-be kilátogató mintegy 72 ezer néző. A 62. percben egy gyors kontratámadás végén sikerült megszereznünk a vezetést: Gera vezette a védőkre a labdát, majd kitette a bal oldalon felfutó Koman Vladimirnek, ő középre passzolt, ám mielőtt érkezhetett volna valaki az átadásra, Phil Jagielka beleért a labdába, amely a védő lábáról a kapuba pattant.

Gerrard négy perc alatt duplázott

A gól után magasabb iramot kezdett diktálni Anglia, s a 69. percben megszerezte az egyenlítő találatot: Steven Gerrard mintegy 25 méterről csavart védhetetlenül a bal felső sarokba. Az egyenlítés után támadásban maradtak a házigazdák, és a 73. percben már náluk volt az előny, Luke Young passzát követően Gerrard lőtt két csel után 5 méterről a jobb sarokba.

A hajrában megvolt az esélyünk az egyenlítésre, Gera Zoltán egy pontos kiugratást követően hatalmas helyzetbe került, de Joe Hart védte a 7 méterről leadott lövést. Az utolsó pillanatokban Király Gábor is bemutatott egy nagy bravúrt, így az eredmény már nem változott, Anglia 2-1-re győzni tudott. Együttesünk tagjai a vereség ellenére emelt fővel zárhatták a találkozót, a mérkőzés nagyobb részében egyenrangú ellenfelei voltak Európa egyik legerősebb válogatottjának.

A kapitány a hozzáállást dicsérte

- Nem vagyok elégedett, mert elveszítettük a mérkőzést, de úgy érzem, hogy amikor kielemezzük a játékot, több lesz a pozitívum, és kevesebb a hiba - mondta a mérkőzést követően Egervári Sándor. - Volt néhány jó teljesítmény a csapatban, a találkozó remek felkészülésnek bizonyult a tétmeccsek előtt. Nagyon sajnálom, hogy abban az öt percben kicsit összeestünk védekezésben, és Gerrardot nem tudtuk tartani. Az összhang megvolt a futballisták között, a középpályásaink jól zárták a területet. A támadásban nyújtott teljesítményünkkel meg voltam elégedve, mert bár kevés lehetőségünk volt, így is egyenlíthettünk volna a végén. Hiszem, hogy a fiatalok, akik itt ma jó teljesítményt nyújtottak, élni tudnak a lehetőséggel a jövőben is. Nyerő típusú játékosokat válogattunk be, ez meg is látszott a pályán, a hozzáállásunk mindenképpen előrelépést jelent, és remélem, hogy jó alapot képez a jövőre nézve.

(mlsz.hu)

Címkék: válogatott