Ma este kezdődik a Bundesliga 2010/2011-es idénye

AZ ÉLVONAL MAGYARJAI
Hajnal Tamás (Dortmund): Egyre nagyobb az esélye, hogy a középpályás még a nyáron elhagyja a Borussiát. A legutóbbi idényben többször sérüléssel küzdő, posztján jelentős konkurenciával szembesülő huszonkilenc éves légiós az idény eddigi tétmérkőzésein a kispadon sem kapott helyet. Tavasszal a Hoffenheim érdeklődött iránta – elképzelhető, hogy ismét bejelentkezik érte.

Lőw Zsolt (Mainz): Hosszúra nyúló sérülése miatt január óta nem játszott bajnoki mérkőzést, nem lesz könnyű beverekednie magát a csapatba, ráadásul várhatóan ádáz harcot kell vívnia a balhátvéd posztján a Bochumból újonnan igazolt Christian Fuchsszal.

Szalai Ádám (Mainz): Hogy hosszú távon számolnak a támadóval, azt mi sem jelzi jobban, mint végleges szerződtetése a Real Madridtól. Az előző idény végén jelentkező rejtélyes bokasérülése a jelek szerint a múlté, múlt vasárnap a Berliner AK elleni kupamérkőzésen már játszott.

BUNDESLIGA, az 1. forduló párosítása
Péntek
20:30 Bayern München–Wolfsburg (Eurosport2, élő)
Szombat
15:30 Hoffenheim–Werder Bremen (Eurosport2, élő); Mönchengladbach–Nürnberg; 1. FC Köln–Kaiserslautern; Freiburg–St. Pauli; Hannover–Eintracht Frankfurt
18:30 Hamburg–Schalke (Eurosport2, élő)
Vasárnap
15:30 Mainz–Stuttgart (Eurosport2, élő)
17:30 Dortmund–Leverkusen (Eurosport2, élő)

ÖTEN A 2. LIGÁBAN
Honfitársaink közül öten juthatnak inkább több, mint kevesebb szerephez a német másodosztály (2. Liga) szintén ma kezdődő 2010–2011-es idényében.

Az utolsó időszakában Augsburgban mellőzött Torghelle Sándort csatársora oszlopának vette meg a nagy terveket szövögető, a feljutásban már rövid távon reménykedő Fortuna Düsseldorf.

Stieber Zoltán is a ligán belül váltott klubot, a fiatal középpályás a kieső Koblenz után most a középmezőnyhöz tartozó Alemannia Aachent erősíti.

Dárdai Pál nem csapatot, hanem kényszerűségből osztályt váltott; a 300. német bajnokija felé araszoló középpályás a Hertha gyors feljutása érdekében kívánja mozgósítani gazdag tapasztalatait.

A régi berlini harcostársát, a kapus Király Gábort tavaly óta foglalkoztató 1860 München már legutóbb is a feljutásról ábrándozott, s a léc ezúttal sem kerülhet lejjebb.

Futács Márkó új arc a német második vonalban; klubja, a Werder Bremen tapasztalatgyűjtésre kölcsönözte ki a támadót az újonc Ingolstadtnak.

BUNDESLIGA II., az 1. forduló párosítása
Péntek
18:00 Hertha–Oberhausen, Aachen–Union Berlin, FSV Frankfurt–Bielefeld
Szombat
13:00 Ingolstadt–Augsburg, Paderborn–Erzgebirge Aue
Vasárnap
13:30 Cottbus–Düsseldorf, Greuther Fürth–Karlsruhe, Osnabrück–Duisburg
Hétfő
20:15 Bochum–1860 München

Forrás: Nemzeti Sport