Magyarok nélkül zajlik idén a BL csoportköre

Tegnap estére kiderült, hogy sajnos az idei BL csoportkörben akárhogy is keresünk, nem fogunk találni magyar játékost a pályákon. Pedig az Anderlecht, a Sampdoria és a Zenit keretében is játszik egy-egy játékos, és sanszos volt, hogy eme három klub és velük a magyarok is elérik a hőn áhított célt, a topcsapatok között viaskodni a sok-sok milliókért. Három magyar játékost szerttünk volna, ehelyett egy sem lesz ott a szeptember 14-én kezdődő Bajnokok Ligája rajton.

A legnagyobb esélyes a három csapat közül a Juhász Rolandot a soraiban tudó belga Anderlechtnek volt, hiszen a belgrádi 2-2 után mindenki azt várta, hogy ha nem is gólzáporos győzelemmel, de megverik a Partizánt. Ehelyett a két csapat lekopírozta az odavágót, és ismét játszottak egy 2-2-t. Visszatekintve a két mérkőzésre, elmondható, hogy a belgrádiak kezét nagyon szorosan fogták az égiek. Az odavágón a belgák két olyan gólt kaptak(rúgtak), amit ezen a szinten már nem lehet megengedni. Egy helyezkedési hiba és egy öngól kellett ahhoz, hogy a Partizán két gólt rúgjon azon a belgrádi estén. Brüsszelben pedig a brazil Cléót hagyta kétszer őrizetlenül a lila védelem. Négy olyan gól, amilyet korábban a magyar válogatott szokott összekapirgálni az ellennek. A tizenegyesek brüsszeli részről meg kész katasztrófa volt. BL csoportkör: -1 magyar

Genova: A Sampdoria a Brémában összeszedett kétgólos hátrányát próbálta lefaragni, akkor és ott 3-1-re győzött a német gárda. Az idegenben rúgott gól még jól jöhetett volna Komanéknak. Koman Vladimir - aki nagy valószínűséggel elhagyja a klubot, mert bár eddig úgy nézett ki hogy maradni fog Genovában, mivel meggyőzték hogy kell a csapatnak, de ő mostanság már nem nagyon érzi a bizalmat - egy percet sem kapott a két mérkőzésen. Szóval a Samp a kétgólos hátrányát pikk-pakk ledolgozta, és a 13. percben már továbbjutásra is állt az idegenben rúgott gólnak köszönhetően. A 85. percben már három gólnál jártak a kékek, tutira álltak, de mivel német csapat ellen játszottak, nem lehetett elkönnyelműsködni a meccs végét. Ezt az olaszok nem tudták? De biztosan. És a német gól pedig ahogy illik szépen megérkezett. Mikor máskor, a legjobbkor, a rendes játékidő utolsó percében. Puff neki. Jöhetett a hosszabítás, ahol a lélektani fölényüket szépen a maguk javára fordították Pizarroék, és a 100. percben rúgott góljával elbúcsúztatták az olaszokat. BL csportkör: -2 magyar

Auxerre - Zenit 2-0
Az orosz sztárcsapat ha nem is nagy fórral, de azért mégiscsak előnnyel érkezett meg a francia ellenfeléhez. Komanhoz hasonlóan, Huszti Szabolcs sem tartozik a sokat szerepeltetett légiósok közé. Spalletti mester mintha észre sem venné, hogy van ott egy magyar srác is aki játszani szeretne. Bár az első mérkőzésen még pályára lépett, frankhonban ez már nem adatott meg neki. Huszti ennek szellemében szeretni is tovaállni, mivel nem a kispadot koptatni szerződött a Zenithez. A Zenit a múlt héten soványka 1-0-val nyert saját stadionjában, de már akkor érezni lehetett, hogy ez az Auxerre elleni visszavágón édes-kevés lesz. A franciák pedig amennyit kellett, annyit rúgtak, és a 2-0-ás győzelmükkel ők várhatják a Bl csoportkör sorsolását. BL csoportkör: -3 magyar

Talán majd jövőre. És talán nemcsak a légiósok révén láthatunk majd magyarokat.