Légiósaink a TV-ben - 37. hétvége

Újra itt a hétvége, a hétközi európai kupameccsek után most ismét a bajnokságoké a főszerep. A Focilégió összegyűjtötte azokat a meccseket, amelyeket élőben adnak majd a hazai sportcsatornák és ezeken a meccseken akár magyar labdarúgó is játéklehetőséget kaphat. Összesen öt ilyen bajnokit sikerült csokorba szedni.

Nézzük sorba: Szombat délután egy Premier League meccs kerül terítékre, a Fulham látogat majd a Blackburn otthonába. A vendégeknél az a Gera Zoltán vár bevetésre, akinek a Hodgsont váltó Hughes az utóbbi időben érthetetlen módon csak epizódszerepet szán. Bár most, hogy nincs Zamora - a múlt héten a Wolverhampton elleni hazai bajnokin a 30. percben sérülés miatt le kellett cserélni, helyére Gera jött be, - talán a kezdőbe jelöli őt a menedzsere. Gera a múlt héten gólpasszal segédkezett Dembele egyenlítő találatánál.

Geráék mérkőzésével egyidőben kezdődik egy másik angol bajnoki is, de ez már egy osztállyal lentebb, a Championshipben. Igazi magyaros rangadót láthatnak azok, akik inkább ezt a mérkőzést választják a Blackburn - Fulham helyett. Két olyan csapat méri össze az erejét a Portman Roadon, amelyik akár a végső elszámolásnál is révbe érhet. A hatodik forduló előtt még mindkét gárda veretlenül állt a dobogón, de az Ipswich a QPR, a Cardiff pedig a Leicester ellen vesztett csatát. A találkozón akár három magyar játékos is pályára léphet, a hazaiaknál valószínű, hogy Fülöp Márton védi majd a kaput, a csatársorban pedig Priskin Tamás próbálja meg feltörni az ellenfél védelmét. Priskint a Cardiff magyar légiósa, Gyepes Gábor próbálja majd ebben megakadályozni.

Este nyolc órakor a Jupiler Leagueből (belga elsőosztály) kapunk majd egy kis ízelítőt, a listavezető Genk a Lokerent fogadja. Köteles László az utóbbi időkben kispadra szorult, helyette a fiatal, mindössze 18 éves belga Courtoisnak szavaz bizalmat Vercauteren. Ám így is lesz magyar a pályán, Tőzsér Dániel ugyanis alapembere a hat forduló után is veretlen Genknek.

Vasárnap délután Hollandia és Németország elsőosztályú labdarúgó bajnoksága invitál minket kedvenc fotelünkbe. Elsőként az Eredivisie bajnokesélyese, a PSV rodai vendégjátékát tekinthetjük meg, majd pár órával később egy igazi Ruhr-vidéki csemege következik, Schalke - Dortmund kőkeméy rangadó. A Roda - PSV holland bajnokin Bodor Boldizsár és a hétközben a Sampdoria ellen eredményes Dzsudzsák Balázs is játékra jelentkezik majd, több mint valószínű, hogy mindkettejüket látjuk majd labdába rúgni.
A Bundesliga csúcsrangadón sajnos magyar játékosnak nem nagyon kell szorítanunk, ugyanis Hajnal Tamás sérülése miatt biztosan nem játszhat.

2010.09.18. Szombat 
16:00 Blackburn - Fulham (Gera Zoltán)
Premier League, 5. forduló
16:00 Ipswich (Fülöp Márton, Priskin Tamás) - Cardiff (Gyepes Gábor)
Championship, 7. forduló
20:00 Genk (Köteles László, Tőzsér Dániel) - Lokeren
Jupiler League, 7. forduló
2010.09.19. Vasárnap 
14:30 Roda (Bodor Boldizsár) - PSV (Dzsudzsák Balázs)
Eredivisie, 6. forduló
17:30 Schalke 04 - Dortmund (Hajnal Tamás)
Bundesliga, 4. forduló