Tőzsérék továbbra is listavezetők a JL-ben

A belga labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a listavezető Genk hazai pályán húzta be a kötelezőt a Lokeren ellen, és továbbra is vezeti a Jupiler League-t a Mechelen és a vasárnap még pályára lépő Anderlecht, Kortrijk, Gent trió előtt.

Tőzsér Dániel a kezdőben kapott helyet Vercauterentől a Lokeren elleni hazai bajnokin, a csapat pedig újabb győzelmével megerősítette pozícióját a tabella elején. Köteles Lászlót ismét a kispadra ültette edzője, a kapuban újfent a fiatal Courtois kapott lehetőséget.

Genk - Lokeren 3-1 (3-0)
Gólszerzők:
Ogunjimi (38.), Vossen (40., 43.), ill. Leko (60.)

Az újonc Lierse ismét vereséget szenvedett, és az Eupennel egyetemben egy-egy ponttal szerénykednek a tabella két kieső pozíciójában. Ezen a hétvégén a Westerlo akadályozta meg a négy csatárral felálló Lierset a pontszerzésben, ahol Kovács Péter, ahogy a múlt héten is, most is megkapta a bizalmat, de még egy órát sem töltött a pályán, ugyanis az 58. percben El-Gabbas váltotta.

Westerlo - Lierse 2-0 (1-0)
Gólszerzők:
Farssi (31.), Chávez (52.)