Focilégió

2010.okt.18.
Írta: legiosaink 1 komment

Tőzsér Dániel helyet követelt magának a belgák hétvégi álomcsapatában

Ahogyan az a hétvégi teljesítménye alapján várható volt, Tőzsér Dániel, a belga KRC Genk labdarúgója, csapatának egyik vezére, helyet kapott a Jupiler League (ez a belga elsőosztályú labdarúgó-bajnokság) 11. fordulójának álomcsapatában. Tőzsérék listavezetőként, belga…

Tovább

A Fortuna Düsseldorf elmozdult a kieső helyről, Torghelle nem kapott lehetőséget

A Bundesliga 2 nyolcadik fordulóját rendezik ezen a hétvégén, pénteken három mérkőzésen indult útjára a labda. Ezen mérkőzések egyike magyar érdekeltségű volt, Torghelle Sándor csapata, a Düsseldorf hazai pályán fogadta Sanyi korábbi klubját, az Augsburgot. A Düsseldorf nagy…

Tovább

Reszeli Soós István hatodik blogbejegyzése: A magyar válogatott két sikerének főszereplői a légiósok, DE….

Nemrég ért véget a finnországi mérkőzés, ahol sikerült győzni és így kilenc ponttal lehet reménykedni a tavaszban és a továbbjutásban! Nagyon kellett ez a magyar futballnak, a siker és a remény, a lehetőség! Blogbejegyzésemmel én is megvártam a két mérkőzést, hiszen e két…

Tovább

Filkor Attila végig a pályán volt a hazai pályán ikszelő Triestinában

Az Európa-bajnoki selejtezők miatt Európa elsőosztályú bajnokságaiban szünet volt a hétvégén, azonban a második ligákban több helyen is játszottak, ahogy Olaszországban is.A Triestina gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Sienával az olasz másodosztályú…

Tovább

Szentek verték Gulácsiékat, Tímár hiányzott a Charlton ellen

Az angol harmadosztályban (League One) ezen a hétvégén a 11. fordulót rendezték, Gulácsi Péter, aki két napja még az U21-es magyar labdarúgó-válogatott kapuját védte Montenegró ellen, szombaton már a Southampton elleni idegenbeli bajnokin állt a kapuban.A Tranmere Rovers…

Tovább
süti beállítások módosítása