Visszaakarok térni a Bundesligába

Amikor Löw Zsolt 2006 nyarán a Hoffenheim-hez igazolt, sokan vakargatták a fejüket.
Mit keres egy ilyen tapasztalt profi a Regionalliga-ban?
Manapság azonban a korábban kételkedők megemelik a kalapjukat Löw akkori döntése előtt.

Kettő játéknappal a szezon vége előtt a nagy taktikus Ralf Ragnick együttese a 3. helyet foglalja el a táblázaton.
A bundesliga.de kérdezte Löw Zsoltot a szerződés aláírásának okairól, valamint az elvárásairól a Bundesliga 2.-ben.
A középpályásnak konkrét céljai vannak, mégegyszer a Bundesliga-ban szeretne játszani.

bundesliga.de: Kedves Zsolt! Az 5:0-s CZ Jena elleni fieszta után következett egy botlás, éppen egy a feljutásban konkurens csapat ellen, hogy élte meg az 1.FC Köln elleni 1:3-t?

Löw Zsolt: Az 1.FC Köln elleni vereség nagyon keserű számomra. A csapat pedig nagyon odatette magát, 1:2 után is jól játszottunk. A 2. félidőre azonban kiengedtünk, és sajnos elvesztettük a nagy rivális elleni csatát.

bundesliga.de: Az elmúlt 5 mérkőzésből 3-t elveszített a csapata. Elfogyott a szufla, vagy csak nüansznyi dolgok döntöttek, hogy a győzelem helyett vereséggel kellett beérniük?

Löw Zsolt: Nagyon hosszú ideig sikeresek voltunk, de becsúsznak gyengébb periódusok is úgy mint ez is egy csapat életében. A csapat ebből nagyon sokat tanult, megerősödve vágunk neki a véghajrának.

bundesliga.de: Ön 2002-ben igazolt a Bundesliga 1.-ben szereplő Energie Cottbus csapatához. Ez volt az egyetlen alkalom hogy a Bundesliga 1.-ben szerepelt. Mennyire fontos Önnek, hogy az eddigi 31 Bundesliga fellépéséhez még többet hozzátegyen?

Löw Zsolt: Nagyon fontos. Minden játékos álma, hogy egyszer a Bundesliga-ban játszhasson. Az egy csodálatos időszak volt telis-tele nagyszerű élményekkel, 5 év kihagyás után szeretnék mindenképpen visszatérni oda.

bundesliga.de: Segít Önnek az a már megszerzett tapasztalat amit a Bundesliga 1. és 2. osztályban
összeszedett, a mostani feljutásért zajló harcban?

Löw Zsolt: Igen, mindenképpen, hiszen voltam már mindegyik oldalon. Annak idején amikor a Cottbus-val kiestünk, majd a fejutásért dolgoztunk, sokáig a tabella elején álltunk. Ekkor sokan a Cottbus azonnali visszatérését gondolták. Ezt mint tudjuk akkor sajnos nem sikerült, és nagyon csalódottak voltunk legbelül. Ezidőalatt azonban rengeteg tapasztalatot szerez az ember, és ezt a tudást és tapasztalatot most át tudom adni a fiatalabb játékosoknak.

bundesliga.de: A Cottbus és a Rostock után 2006 nyarán aláírt a Hoffenheimhez. Mi volt az oka annak hogy az 1899-t választotta?

Löw Zsolt: A kihívás, és az a koncepció amit a Hoffenheim 1899 neve garantált, meggyőztek erről. A személyek Ralf Ragnick és Jan Schindelmeiser. Természetesen ez egy nehéz döntés volt, egy olyan egyesületbe igazolni, amelyik a Regionalligában játszik, mivel ezenkívül nagyon jó ajánlataim is voltak. Közölték velem, hogy nagy célokat tűztek ki a csapat elé, és ebben nekem is szerepet szántak. Minden körülmények között a legjobb döntést hoztam akkor.
folyt. köv.