Újabb botrány Huszti Szabolcs körül

Egy héttel azután, hogy a Hannover 96 visszavonta Huszti Szabolcsnak tett szerződésajánlatát, új fejlemények láttak napvilágot a játékossal kapcsolatban.
A Hannover vezetése után most Huszti ügynöke gyakorolt nyomást a középpályásra, mondván, ha nem akar a zöld-feketéknél maradni, azonnal keressen egy másik klubot magának.Mint ismert, a Hannover az elmúlt hét folyamán 2012-ig szóló, évi 1,6 millió eurós fizetést garantáló szerződést tett Huszti elé, amit azonban a magyar játékos nem fogadott el. A 96 sportigazgatója, Christian Hochstätter ezt követően csak annyit mondott, hogy sajnálják az új szerződés kudarcát, de az ajtó még nem zárult be a szélső előtt. Vladan Filipovics, Huszti menedzsere azonban érdekes részleteket osztott meg az üggyel kapcsolatban.
- Adtak egy ajánlatot, aztán öt hónapig nem is hallottunk felőlük. Most pedig három héten belül el kell döntenünk, hogy mit csináljunk. Tudniuk kéne, hogy mit akarnak - mondta Huszti ügynöke a Bildnek. A Hannovernél azonban másként látják az esetet. Christian Hochstätter épp fordítva ítéli meg a dolgokat.
- Nem várhatok örökké a döntésükre. Mi megtettük, amit tudtunk, a játékos nem akart tárgyalni. A legvégén mégis mi fogunk dönteni a játékos jövőjéről, hogy mehet-e vagy maradnia kell - mondta a 96 sportigazgatója.
Huszti ügynöke úgy látja, a válogatott középpályásnak minél hamarabb távoznia kell Hannoverből.
- Szabolcsnak mennie kell! Egy jobb ajánlatot kell keresnie. Egyértelmű, hogy olyan klubot kell választanunk, amely meg tud felelni az igényeinknek. Azaz nem is kell keresnem a klubokat, hiszen maguktól jelentkeznek, és hívnak telefonon, és már van is egy olyan klub amelyik kifizetné azt amit akarunk. Emellett azt hiszem, a Hannovernek sem lenne igazán kifizetődő, ha Huszti jövőre ingyen távozna a klubtól - zárta mondandóját a menedzser.
Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: huszti