U-19: Ha továbbjutunk, bármi megtörténhet - Busai Attila

Javában tart a visszaszámlálás: U19-es válogatottunk szerdától már edzőtáborban készül a július 14-én kezdődő csehországi Eb-re. Sorozatunkban a Sisa Tibor által vezetett együttes kulcsjátékosait szólaltatjuk meg, ezúttal Busai Attilával, középpályás-sorunk egyik alapemberével beszélgettünk.
Busai Attila az MTK második csapatának egyik kulcsjátékosa. A kék-fehérek fiataljai az első csapathoz hasonlóan bajnokok lettek,
az első helyen végeztek az NB III Mátra csoportjában, így az ősztől már az NB II-ben szerepelnek. Busai nagyot fejlődött az elmúlt időszakban, az U19-es válogatottban is meghatározó taggá vált, a középpálya közepén Koman Vladimir mellett meccsről-meccsre remek teljesítményt nyújt.
- Kissé én is meglepődtem, hogy ilyen könnyedén lettünk bajnokok, de azt hiszem, ezt meg is érdemeltük, mert nagyon sokat dolgoztunk a sikerért - mondta honlapunknak a játékos. - Az ősszel még voltak gondjaink, de a tavaszunk nagyszerűen sikerült, és mivel a válogatottunk kijutott az Eb-re, teljes az örömöm. Most óriási lehetőség előtt állunk, megmutathatjuk Európának, mit tudunk.
- Továbbjutunk a csoportból?
- Alapvetően az első három között kell végeznünk, mert az jelenti a világbajnoki részvételt, de szerintem tovább is juthatunk. Csoportunk nagyon erős, sokkal keményebb, mint a másik, de bízunk magunkban, és mivel csapatunk igen egységes és jó, miért ne mehetnénk tovább?
- Ehhez az Eb nagy favoritja, Spanyolország, és a szintén igen erős Németország előtt kell végeznünk...
- Így van. A bolgárok ellen kezdünk, velük nemrégiben játszottunk, és bár vezetést tudtak szerezni, sikerült legyőznünk őket. Természetesen tiszteljük ellenfelünket, de azt hiszem, most is meg tudjuk majd verni őket. A németekkel is megmérkőztünk a közelmúltban, nagyon jó, remek játékosokból álló csapat, de ha hozzuk, amit tudunk, egy kemény, ki-ki meccsen szerintem ellenük is győzhetünk.
- A két mérkőzés között lépünk pályára, Spanyolország ellen. Vele szemben milyenek az esélyeink?
- Két éve, az U17-es Eb-n találkoztunk, akkor kettő-nullra a spanyolok győztek. Az volt az utolsó csoportmeccs, addigra nagyon elfáradtunk. Azóta eltelt két év, mi nagyon sokat fejlődtünk, meglátjuk, mire megyünk majd ellenük. És ha továbbjutunk a csoportból, bármi megtörténhet.
- A csapathoz hasonlóan te is nagyot léptél előre az elmúlt időszakban. Magadtól mit vársz a tornán?
- Mindent meg fogok tenni azért, hogy jó játékkal segítsem sikerhez a csapatot. Remélem, ezúttal is tudom majd kamatoztatni
cselezőkészségemet, s igyekszem majd a lehető legnagyobb részt vállalni az összjátékban, de én csak egyetlen tagja vagyok a csapatnak. Játékosaink egyre érettebbek, többen akár egyedül is képesek eldönteni egy-egy meccset, tehát optimisták lehetünk.
- Az ősszel is az MTK második csapatában folytatod?
- Sok minden elképzelhető, még nem tudom, mit hoz a jövő. Ha jól sikerül az Eb-szereplés, akár külföldön is folytathatom, mert több országból is van érdeklődés - de ennyire nem szaladok előre, a júliusi tornára koncentrálok. Az elmúlt hetekben próbáltam kipihenni magam, de a futballt egyszerűen nem tudtam abbahagyni, szinte minden nap kispályáztam, nem akartam kiesni a ritmusból, mert szerdától már kezdődik a komoly felkészülés, megyünk az edzőtáborba...

Válogatottunk programja a csoportban:
Július 14., hétfő Prága, Viktoria Zizkov-stadion, 17. 30 óra
Bulgária - Magyarország
Július 17., csütörtök Pribram, Marila-stadion, 18 óra
Spanyolország - Magyarország
Július 20., vasárnapPribram, Marila-stadion, 20 óra
Magyarország - Németország

Forrás: mlsz.hu

Címkék: u-19