Németh Krisztiánt vinné a Leeds United

Meglepő hírt közöltek angol források. Helyi lapok információi szerint a Leeds United szeretné megszerezni kölcsönben a Liverpooltól Németh Krisztiánt. A hírt eddig egyik klub sem erősítette meg, de az alapját nyilván az szolgáltatja, hogy a Leeds új menedzsere a Liverpool egykori legendás játékosa, Gary McAllister. McAllister egykoron mindösszesen csak 55 mérkőzést játszott a Poolban, de nyert FA Kupát, Liga Kupát és UEFA Kupát is, sőt az UEFA Kupa döntőben a mérkőzés játékosa címet is kiérdemelte.

Lapinformációk szerint McAllister két fiatal liverpooli játékossal szeretné megerősíteni csapatát annak érdekében, hogy a Leeds biztosan felkerüljön a Championshipbe. Mint ismeretes a legendás klub pénzügyi és egyéb problémák miatt évekkel ezelőtt mély válságba került, és jelenleg csak a League One-ban szerepel.

Az angol lapok úgy tudják, hogy McAllister Németh Krisztián mellett a Liverpool akadémiáján edződött svéd-bosnyák kettős állampolgár Astrit Ajdarevicet is szeretné megszerezni.

Az U19-es válogatott edzőtáborában tartózkodó Németh Krisztián meglehetősen szűkszavúan reagált, amikor a hír kommentálására kértük:

- Jelenleg csak a válogatottal foglalkozom. Az Eb-döntő után kell visszamennem Liverpoolba, hogy elkezdjem a felkészülést a következő szezonra. Hallottam már én is szóbeszédeket, de ezekkel nem foglalkozom. Ezekben az ügyekben egyébként a menedzselésemet végző CMG az illetékes, így őket kell megkérdezni.

A Careers Management Group vezetői közül a külföldön tartózkodó Pataky Tibor szerint Németh Krisztiánt az elmúlt hónapokban több klub is szerette volna kölcsönvenni:

- A Liverpool illetékesei is jelezték, hogy vannak érdeklődők, és mi magunk is tapasztaltuk, hogy akad számos klub Angliában is, és más országokban is, akiknek Krisztián felkeltette az érdeklődését, de egyelőre nem került szóba, hogy a Liverpool bárhová is elengedné.

A CMG másik tulajdonosát, Kövesdi Viktort Magyarországon értük el, és ő úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező hetekben sok új információ kiderülhet Németh Krisztián kapcsán:

- A jövő héten Liverpoolba utazunk, ahol személyesen beszélünk a Liverpool illetékeseivel, de a téma nem Németh Krisztián lesz. Krisztián valóban felhívta magára a figyelmet az elmúlt egy évben, keresett játékos lett, számos klub látná szívesen a soraiban, akár kölcsönjátékosként is, de a másik oldalon a Liverpool vezetői eddig egyetlen alkalommal sem keresték a kölcsönadás lehetőségét. Krisztiánt úgy engedték haza, hogy visszavárják, mivel komoly terveik vannak vele.
Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: németh