Szalai Ádám: készenlétben a tartalékoknál

Szalai Ádám révén magyar játékosa is van a Real Madridnak: a 20 esztendős labdarúgó a világhírű klub tartalékegyüttesét, a harmadosztályban szereplő Castillát erősíti még legalább egy évig, mert hiába érdeklődött iránta két-három gárda, a királyiak vezérkara ragaszkodott hozzá. Vagyis a jelek szerint hosszabb távon számítanak szolgálataira, akár a felnőttek között is.

„Hangsúlyozom, nagyon nehéz odakerülni az első csapathoz, alig egy-két játékosnak sikerül. Ilyen például Rubén de la Red, aki időközben a Getafénál szerepelt, no meg Európa-bajnokságot nyert a válogatottal. Fiatal a csapatunk, és bár valamennyiünket szemmel tartanak, egyáltalán nem biztos, hogy bekerülünk a Real Madridba, sőt. Egyébként pedig magam is hasznosnak tartom, hogy még egy szezont eltölthetek a tartalékok között – és hogy időnként együtt edzhetek a legjobbakkal” – mondta Szalai Ádám.

Honfitársunk az elmúlt időszakban heti két-három alkalommal készült Bernd Schuster embereivel, hiszen többen is részt vettek az Európa-bajnokságon vagy az olimpián, és a tréningekre ki kellett egészíteni a keretet. Szalai tehát testközelből ismeri az együttest, amely hallatlanul erős emberanyagával szerinte bármire képes az előttünk álló idényben:
„Biztos vagyok benne, hogy a Real az aranyéremért száll harcba. Mint általában, ezúttal is a Barcelona lehet a legfőbb vetélytársa, amely bombaerős csapat. Nagy meglepetést nem várok a szezon végén.”

Persze az ifjú magyar futballistának a Castillánál lesznek fontos teendői, legfőképpen az, hogy társaival együtt megpróbálja kicsikarni a másodosztályba jutást; a gárda már a tavasszal is közel állt ehhez, csak egyetlen ponttal maradt le a rájátszásról.

„Konkrét célt nem tűztek ki elénk, nehéz is lenne megjósolni, hogy a jelentősen átalakuló, alig húszéves játékosokból álló együttesünk milyen eséllyel veszi fel a harcot a rutinosabb ellenfelekkel. Természetesen bízunk a feljutásban” – zárta mondandóját Szalai Ádám.

Forrás: nso.hu

Címkék: szalai