UEFA kupa: Magyarjaink felemás szereplése

A Babos Gáborral felálló NEC Nijmegen és a Sáfár Szabolccsal a kapujában kezdő Austria Wien is győzelemmel kezdte saját párharcát az UEFA-Kupa 1. fordulójában. A Nijmegen a román Dinamo Bukarestet győzte le 1-0-ra, az Austria pedig a Lech Poznan ellen győzött 2-1-re.

A NEC a bajnokság után a nemzetközi kupaporondon is folytatta remek szereplését és Jhonny van Beukering 61. percben szerzett találatával 1-0-ra legyőzte a Dinamo Bukarestet, így előnnyel utazhat a visszavágóra. A piros-zöldek kapujában ezúttal is Babos Gábor állt, magabiztos pontként a nijmegeni védelem mögött.

Szintén egygólos előnnyel várhatja a visszavágót a Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien is, amely hazai pályán Schiemer duplájának köszönhetően 2-1-re múlta fölül a lengyel Lech Poznan együttesét.

Nem sikerült túl jóra a Dortmundban az évtized meccsének kikiáltott Udinese elleni találkozó Hajnal Tamásék számára. A Borussia hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett az olasz csapattól az UEFA-Kupa 1. fordulójában, így nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően. Sima győzelemmel nyitott viszont a Milan, amely hazai pályán 3-1-re verte a Zürichet. Bodnár László és a Salzburg 2-0-ra kikapott Sevillában.

Hajnal Tamás kezdőként kapott lehetőséget a Dortmundban, a találkozó azonban nem a németek szája íze szerint alakult. AZ Udinese Floro Flores révén már a 8. percben vezetést szerzett a Signal Iduna Parkban, majd a 34. percben Inler gólja révén már kettővel vezetett.

A Borussia a második félidőben sem tudott javítani, így nehéz helyzetből várja a visszavágót. Hajnal Tamást a 63. percben váltotta Alexander Frei. Vesztes csapat tagja volt Bodnár László is, aki a Salzburg tagjaként a korábbi kétszeres győztes Sevilla otthonában kapott ki.

Az andalúzok gyakorlatilag keretbe foglalták a meccset, hiszen Diego Capel a 6., Adriano pedig a 90. percben talált be a 2-0-ra nyerő spanyoloknál. Bodnár végig a pályán volt a mérkőzésen.

Eredmények:
NEC Nijmegen (holland)–Dinamo Bucuresti (román) 1–0 (van Beukiering 61.)
Austria Wien (osztrák)–Lech Poznan (lengyel) 2–1 (Schiemer 64., 76., ill. Rengifo 65.)
Borussia Dortmund (német) –Udinese (olasz) 0–2 (Floro Flores 7., Inler 34.)
Sevilla (spanyol)–SV Salzburg (osztrák) 2–0 (Diego Capel 6., Adriano 90.)

Forrás és fotó: pepsifoci.hu