UEFA-Kupa: Dárdaiék kemény csoportba kerültek

Megtartották az UEFA-Kupa csoportkörének sorsolását a svájci Nyonban. A két magyar érdekeltségű csapat, a német Hertha és a holland NEC egyaránt nehéz csoportba került, Dárdaiék déli nagyágyúkkal, többek között a Galatasaray-jal és a görög Olympiakosszal, míg Babos Gábor csapata a Tottenhammel és az Udinesével kerül szembe az ősz és a kora tél folyamán.

Mint ismeretes, a csapatokat nyolc öttagú csoportba sorsolták, melyekben két hazai és két idegenbeli mérkőzést játszik felváltva minden gárda. Nem kerülhetett egy csoportba két azonos országbeli klub. A mérkőzéseket október 23-án, november 6-án, november 27-én, illetve december 3-4-én és december 17-18-án rendezik meg. A csoportokból az első három jut tovább, majd hozzájuk csatlakozik a BL-ből érkező nyolc csoportharmadik, így alakul ki a legjobb 32 mezőnye. A döntőre Isztambulban kerül majd sor 2009. május 20-án.

A legizgalmasabb küzdelmeket talán az A- és a C-csoport összecsapásai ígérik, könnyebb csoportot kapott viszont a Milan, Kakáéknak szinte kötelező továbbjutniuk az „E” jelzésű kvintettből.

A nyon-i sorsolás után a következő csoportbeosztások alakultak ki:

A-csoport: SCHALKE, PARIS SG, MANCHESTER C., RACING S., TWENTE
B-csoport: BENFICA, OLYMPIAKOSZ, GALATASARAY, HERTHA, METALLIST
C-csoport: SEVILLA, VfB STUTTGART, SAMPDORIA, PARTIZAN B., STANDARD
D-csoport: TOTTENHAM, SZPARTAK M., UDINESE, DINAMO Z., NEC
E-csoport: AC MILAN, HEERENVEEN, BRAGA, PORTSMOUTH, WOLSBURG
F-csoport: HAMBURG, AJAX, SLAVIA PRÁGA, ASTON VILLA, ZILINA
G-csoport: VALENCIA, BRUGGE, ROSENBORG, FC KOPPENHÁGA, ST.ETIENNE
H-csoport: CSZKA MOSZKVA, DEPORTIVO, FEYENOORD, NANCY, LECH P.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: uefa