Egyszerre két újpesti játékos igazolt Angliába

Lipták Zoltán a Southamptonban folytatja, Kurucz Péter a West Hamhez szerződik


Lipták Zoltán a tavaszi szezonban kölcsönjátékosként a Championshipben szereplő Southampton együttesében szerepel. Az Újpest FC és az angol klub szerződése értelmében a „Szentek” opciós joggal is rendelkeznek a védő játékjogának megvásárlására. Ebben az esetben Lipták Zoltán újabb két évig lesz a Southampton játékosa.

A 24 esztendős védőre a Southampton szakmai stábja csapatunk angliai túráján figyelt fel, és az ott nyújtott teljesítménye alapján határozott úgy, hogy már a mostani átigazolási időszakban számít a futballistára.



Az Újpest FC és a West Ham United mai megállapodása értelmében csapatunk tehetséges kapusa kölcsönjátékosként a londoni klubnál folytatja pályafutását. A 20 esztendős játékos egyelőre fél évre szerződik a Premier League-ben szereplő klubhoz, amely opciós joggal rendelkezik a játékjog megvásárlására. Amennyiben a West Ham él ezzel a jogával, további négy esztendőre szerződteti Pétert.

Mint ismeretes, kapusunkat az angliai túra során a felkészülési mérkőzéseken figyelte, majd három napig külön is tesztelte a West Ham, amely akkor úgy nyilatkozott, nyártól lehet esedékes a szerződéskötés. Az angol klub szakmai stábja számára azonban annyira meggyőző volt a játékos teljesítménye, hogy már a mostani átigazolási szezonban leigazolták őt.

Az Újpest FC-t a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, Joe Böröcz képviselte a tárgyalásokon.

Forrás és fotó: www.ujpestfc.hu