Kurucz: „Tavasszal is szeretnék minél többet védeni”


A West Ham United első csapatával készülhet a tavaszi szezonban Kurucz Péter. Tehetséges kapusunk a két klub megállapodása értelmében fél évre kölcsönbe kerül az angol klubhoz, amely opciós jogával élve a bajnokság végén végleg is szerződtetheti a játékost.

A 20 esztendős kapus a szerződése hétfői aláírása után szerdától péntekig újra Újpesten készül, majd vasárnap utazik vissza Londonba.

„Most csak a legszükségesebb dolgaimért jöttem haza, és hivatalos ügyeket kellett még intéznem, vasárnap pedig repülök Angliába” – kezdte a kapus, aki tudja, mi vár rá a West Hamnél.

„Fél év tanulóidőszak következik számomra, de szeretnék minél többet védeni, lehetőleg minél magasabb rangú sorozatban. Az biztos, hogy az első csapattal készülhetek, és kezdetben a tartalékbajnokságban védek majd. Ha jól sikerül a következő időszak, akkor végleg a West Ham kapusa lehetek. Nagy szó, hogy kikerültem az angol bajnokságba, ennél nehezebb már csak az, hogy valaki ott is ragadjon a teljesítménye alapján” – mondta bizakodva, és reményei szerint ez a lehetőség azt is hozza magával, hogy az utánpótlás-válogatottban is rendszeresen meghívót kaphat.

„Nagyon hasznos volt az angol túra, nemcsak a csapatnak, hanem nekem is. Két napot tölthettem a West Hamnél, és két edzésen vettek részt. A szakmai stáb elégedett volt velem a meccseken is, de sokáig úgy volt, hogy csak nyáron térhetünk vissza a folytatásra. Szombaton aztán Joe Böröcz szólt, hogy a West Ham mégis megkereste az Újpestet, és szeretnék, ha már most hozzájuk szerződnék. Egy kicsit meglepődtem, de azért reméltem, hogy előbb-utóbb összejön” – tette hozzá.

Kurucz Péter elmondta, sokaknak tartozik köszönettel tartozik, hogy ilyen lehetőséghez jutott: „Nagyon sokat tanultam Balajcza Szabolcstól, Dombai Andrástól és Pálinkás Andrástól, ős segítettek abban, hogy az elmúlt egy évben nagyon sokat fejlődtem. Sokat kaptam a teljes szakmai stábtól is, és köszönöm a klub vezetőségének, hogy lehetővé tette ezt a szerződést, és azt, hogy sokat segítettek az első napokban.”

Forrás és fotó: www.ujpestfc.hu

Címkék: kurucz