A távozó magyar kapus: Nem kaptam második esélyt


A skót élvonalbeli Hibernian közös megegyezéssel szerződést bontott 19 éves magyar kapusával, Gróf Dáviddal. Az ifjú hálóőr az egyik skót lapnak elmondta, sajnálja, hogy a balul sikerült első meccs után nem kapott többé lehetőséget az első csapatban, bár ezt nem támadásnak szánja volt edzője irányába.

A fiatal hálóőrnek még másfél évig volt érvényes megállapodása a klubbal, amelynek ő volt a harmadik számú kapusa, a felnőtt együttesben egy tétmeccsen csereként kapott lehetőséget, melyet klubja a kupában 4-3-ra elveszített a Morton ellen.

– A Morton elleni kupazakó alkalmával megkaptam az esélyt a bizonyításra, ám, miután kiestünk, soha többé nem tett be a mester a csapatba. Ezzel persze nem Mixu Paatelainent akarom bántani, ő a megfelelő ember a posztra, viszont a rendszeres játéklehetőség reményében muszáj volt távoznom – mondta Gróf, majd egy-két dicsérő szót még eleresztett búcsúzóul.

– Alistair Stevensonnak, az U19-es csapat edzőjének sokat köszönhetek. Igazán nem akarom lebecsülni azt a szintet, ahol lehetőséghez jutottam, de nekem most minél több felnőtt meccsre van szükségem. Minden percét élveztem egyébként a Hibsnél töltött időnek, a kapusedző, Gordon Marshall például nagy szerepet játszott abban, hogy folyamatosan fejlődhettem.

Gróf tavaly decemberben ittasan vezette autóját, a közúti ellenőrzés során a szonda a megengedett alkoholszint másfélszeresét mutatta. A bíróság 500 font büntetést szabott ki a hálóőrre. A kapus hiába kért bocsánatot, Scott Lindsay klubigazgató kijelentette: a játékos viselkedése minden körülmények között elfogadhatatlan.

Gróf januárban egy hétig Angliában, a West Bromwich Albionnál volt próbajátékon, azonban ebből annak ellenére nem lett semmi, hogy a WBA menedzsere az a Tony Mowbray, aki korábban a Hibernian szakvezetőjeként kezdeményezte Gróf szerződtetését.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: gróf