Csizmadia Csaba továbbáll

Pár napja volt olvasható az interneten, hogy a csupaszív védő, Csizmadia Csaba távozik a horvát Slaven Belupotól. A tizenkétszeres válogatott játékos távozását már tényként közölték a horvát klub honlapján is, bár Csaba elmondása szerint a hír csak annyiban igaz, hogy nem akar maradni, menedzsere vásárolta ki a klubtól, mert mindenképpen váltani szeretne. A kesport.hu szerint itthon is szívesen látnák a korábban hazai pályán a Videotonban is megforduló hátvédet, szívesen látná őt csapatában a Kecskemét mellett a Ferencváros is.

Horvátországban elégedettek voltak a Csizmadia teljesítményével, horvát források szerint anyagi oka lehet a védő távozásának. Várhidi Péter kapitánykodása idején válogatottá avanzsáló bekk nyilatkozta a Légiósaink blognak:

"A nyáron ingyen igazoltam a Slaven Belupohoz, ahol beletettünk a szerződésembe egy olyan opciós jogot, hogy télen elengednek, ha megfelelő ajánlatot kapok. A menedzserem kivásárolt, és a kluboknak most vele és velem kell megegyezniük! Jól éreztem magam a Slavennél, de sajnos anyagi nehézségek vannak jelen pillanatban a klubnál, ez is a távozásom mellett szólt!"