Feczesin ötöt, Varga egyet vágott Calcio Chiesenek

A Bresciában játszó magyar kompánia minden tagja pályára lépett az alacsonyabb osztályú Calcio Chiese elleni felkészülési mérkőzésen.

Az olasz élvonal újonca, a Brescia felkészülési mérkőzésen 14-t vágott a Calcio Chiesenek. A mezőny legjobbja Fezcesin Róbert volt, aki öt gólt szerzett, de az Újpestről visszatérő Varga Roland is beköszönt. A találkozó első félidejében azok jutottak szóhoz, akik kivívták a Serie A-ban való indulás jogát. Ez azt jelentette, hogy Vass Ádám is itt kapott lehetőséget. A második félidőben pedig azok játszottak, akik az előző idényt kölcsönben töltötték, valamint a próbajátékosok is lehetőséget kaptak. Feczesin Róbert Debrecenből jött vissza, Varga Roland pedig az Újpesttől érkezett, mindketten góllal tértek vissza.

Ide vonatkozó hír még, hogy az U20-as vb-n bronzérmet szerző támadó szellemű középpályás Varga Roland kölcsönből kölcsönbe megy. A magyar fiú egy évig a harmadosztályú Foggia játékosa lesz, azé a csapaté, amely az előző idényben megúszta a kiesést, 15. helyen zárt a bajnokságban, de osztályozón kiharcolta a bennmaradást.

(bresciaonline.it)

Fotó: f-group.hu