Halmosi és Stieber gólpasszt adott, Dárdai robotolt a Liverpool ellen

Remekül sikerültek a magyar játékosokat felvonultató csapatok felkészülési mérkőzései: a Hull City Halmosi Péterrel, az Aston Villa Stieber Zoltánnal a soraiban diadalmaskodott ellenfelei felett, míg Dárdai Pál Herthája a Liverpoollal játszott gól nélküli döntetlent.

Premier League két csapata, az újonc Hull City és a tavalyi szezonban jól teljesítő Aston Villa is pályára lépett egy-egy edzőmeccs keretében.
A rekordösszegért vásárolt Halmosi már a Chesterfield ellen elkezdte törleszteni vételárát. Lőtt egy bődületes kapufát, majd adott egy gólpasszt a "Tigrisek" másik vezéralakjának Dean Windass-nak. A Hull 3-0-ás győzelméből a másik új igazolás, a brazil Giovanni is kivette a részét egy találattal.
A mezőny egyik legjobbja címet is megszerezte Stieber Zoltán, aki az Aston Villát segítette diadalhoz, a Walsall elleni tesztmeccsen. A magyar középpályás kezdőként kapott szerepet a birminghamieknél, ezt pedig kiváló produkcióval és gólpasszal hálálta meg. Beadásaiból folyamatosan veszély keletkezett a másodosztályú ellenfél kapuja előtt, de védőmunkáját is dicséret illeti, hiszen egy alkalommal saját gólvonala elől tisztázott. Stiebert a klubtól valószínűleg távozó Gareth Barrynek címzett állandó füttykoncert sem zavarta, a győztes gól előkészítését neki köszönheti Martin O’Neill gárdája.
A 66. percig a pályán lévő Dárdai Pál szokásához híven ezúttal is rengeteget robotolt, a Liverpoollal megvívott, 52 ezer néző előtt lejátszott felkészülési találkozón, amelyen – bár Voronin büntetőt hibázott – nem esett gól. A "Vörösöknél" sok volt a hiányzó, az Eb-győzteseken kívül (Reina, Arbeloa, Xabi Alonso, Torres) a csehországi kontinenstornán tartózkodó magyar U-19-es válogatottak (Gulácsi, Simon András, Németh Krisztián) sem léptek pályára Berlinben.
Forrás: pepsifoci.hu