Serie B: Magyarok az idei szezonról

VASS ÁDÁM, a Brescia középpályása

Jól sikerült felkészülésen vagyunk túl, igaz, mandulaműtétem miatt csak egy héttel később kezdhettem el az alapozást. Az előző idényben a rájátszást érő ötödik helyen végeztünk, és úgy érzem, most még nagyobb eséllyel vágunk neki a feljutásért zajló küzdelemnek. Annak ellenére mondom ezt, hogy a nyáron több futballistánk távozott, mint amennyi érkezett. Az én posztomra is igazoltak egy labdarúgót, így még nem tudom, mennyi játéklehetőséghez jutok a következő idényben.

FECZESIN RÓBERT, a Brescia csatára

Szerencsére elkerültek a sérülések, így végigcsináltam az alapozást, és amellett, hogy folyamatosan játszottam, gólokat is szereztem. Az előző szezonban is főként fiatal játékosokból állt a keretünk, most egy évvel tapasztaltabban a legutóbbi ötödik hely megszerzése a minimum, de szerintem van annyi a csapatban, hogy ennél is előrébb lépjünk. Persze a vezérkar részéről nagy a nyomás, hogy jussunk fel, és ez pluszmotivációt jelent számunkra.

BOGNÁR ZSOLT, a Frosinone hátvédje

Ahogy az elmúlt nyáron, most is sérülés nélkül úsztam meg az alapozást, igaz, tavaly aztán szezon közben több sérülés hátráltatott, a lovaglóizmom például beszakadt, ezért három hónapot ki kellett hagynom. Amikor egészséges voltam, többnyire játszottam, de most edzőváltás volt, így nem garantált a helyem a csapatban – mint ahogy senkié sem, mert az edzőmecscsek során sokféle összeállításban szerepeltünk. Több új játékos érkezett, és jogos elvárás, hogy javítsunk az elmúlt idényben elért tizedik helyezésen.

SZATMÁRI LÓRÁND, az Avellino középpályása

Sokat nem tudok új csapatomról, mert csak szerda este érkeztem meg. A felkészülést is a Regginával csináltam végig, majd a Perugiánál voltam, s eleinte úgy tűnt, ott folytatom pályafutásomat. A Primavera bajnokságban játszottam az Avellino ellen, és azt is tudom, hogy új edzője van a gárdának. Természetesen jól jön, hogy Koman Vladimir és Vaskó Tamás személyében két magyar játékostársam is lesz. Örülök, hogy kölcsönadtak, mert nem biztos, hogy a Regginában játéklehetőséghez jutottam volna.

VASKÓ TAMÁS, az Avellino védője

Rettentő nehéz úgy beszélni a csapatomról, hogy még csak három napja vagyok Avellinóban, jóformán semmit sem tudok a tervekről. Még a városról sincsenek benyomásaim, hiszen most egy másik településen vagyunk. Egyelőre Koman Vladimirrel vagyok egy szobában, Szatmári Lóránddal szerda este találkoztam. Hogy nem félek-e attól, hogy úgy járok Avellinóban, mint Kenesei Krisztián? Őszintén szólva én is csak pletykákat hallottam arról, hogy Kenőnek nem fizettek rendesen, személyesen nem kértem tőle tanácsokat. Tudom, hogy a fizetések akadozása Olaszországban gyakori probléma, de bízom benne, hogy az én esetem más lesz.

KOMAN VLADIMIR, az Avellino középpályása

Az utánpótlás-válogatottól visszatérve először még a Sampdoriával készültem, és az alapozás nagy részét velük csináltam végig. Csak két hete vagyok itt, és bár nincs gondom a beilleszkedéssel, azért még szoknom kell az új környezetet. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen szinte az egész keret kicserélődött az előző szezonhoz képest. Meglátjuk, ez mennyire határolja be lehetőségeinket.

FILKOR ATTILA(Sassuolo) lapunk (Nemzeti sport) többszöri megkeresésére sem reagált.

Forrás: nso.hu