Lisztes kezdő volt, küzdött, szólózott


A papírformának megfelelő 5-1-es vereséget szenvedett Lisztes Krisztián együttese, a Hansa Rostock a Német Kupa nyolcaddöntőjében a VfL Wolfsburg otthonában. A magyar középpályás kezdőként kapott szerepet új állomáshelyén, és egy szép szólóval vétette magát észre.

A beszámolók szerint a toronymagas esélyes Farkasok végig kézben tartották a mérkőzést, többet birtokolták a labdát, így Lisztesnek is jobbára a védekezésre kellett használnia erejét.

A 49-szeres válogatott karmester az egyetlen ék mögött kapott szerepet, és, ami az előrejátékot illeti, legszebb megmozdulása egy 62. percben bemutatott szóló volt. A légiós a felezővonaltól indulva egészen az ellenfél tizenhatosáig kígyózott előre, ott azonban a visszaérő védők ledarálták, a fault határát súroló beavatkozással elválasztották a labdától.

A találkozó kulcsmozzanata a rostocki védő, Gledson sérülése volt, a legnagyobb sztár Grafite-ot a pályáról eltüntető brazil kényszerű lehozatalát követően megbomlott a Hansa hátsó alakzata, a vendégek alig egy perccel később már kapituláltak is, majd további három alkalommal megadásra kényszerültek.

Lisztes Krisztián produkcióját és főleg erőállapotát dicséri, hogy végigjátszhatta a kilencven percet.

Hatalmas meglepetésre a második ligás Wehen győzelemmel távozott Karlsruhéból.

Wolfsburg – Rostock 5-1 (Grafite 58., 86. – 11-esből, 90., Bülow 66. – öngól, Gentner 79. ill. Fillinger 68.)

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: lisztes