Tőzsér újabb góllal bizonyított Genkben

Újabb magabiztos győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen Tőzsér Dániel és Tóth Balázs együttese, a belga Genk. A kék-fehérek színeiben a nyáron Görögországból szerződtetett Tzsér ismét villogott, hiszen ő szerezte csapata második gólját a 4-1-re megnyert találkozón.

A Genk ezúttal a másodosztályú OH Leuven ellen léptek pályára, kezdőcsapatukban Tőzsérrel. A magyar játékos, az első félidőben volt a pályán, de kihasználta a neki szánt időt, hiszen a 45. percben Soetaers passzát követően egy ballábas lövéssel növelte kettőre csapata előnyét.

A második félidőben Tőzsért le, Tóthot pedig becserélte edzője, így továbbra is volt magyar a pályán a Genkben. A KRC ebben a felállásban sem vallott szégyent, még két gólt lőtt ellenfelének, melynek csak a szépítésre futotta, így a Genk 4-1-es győzelmet aratott.
Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: tőzsér