A Bayern simán verte a Herthát, ezzel megszerezte első győzelmét

A harmadik fordulóban a Hertha legyőzésével megszerezte első győzelmét a Bundesligában a Bayern München. A bajorok utolsó találatát a régóta gólképtelen Miroslav Klose szerezte. A másik vasárnapi mérkőzésen a Stuttgart 2–0-ra verte a Hannovert, melynek a keretébe sem került be Huszti Szabolcs.

A bajnokságot két döntetlennel kezdő Bayern nem engedhetett meg magának újabb botlást, és ennek megfelelően kezdte a Hertha elleni mérkőzést, ugyanis Luca Toni már a 12. percben megszerezte a vezetést csapatának. Az olasz csatár a berlini tizenhatos előtt kapott labdát, amivel lefordult Steve von Bergenről, majd gyengécske lövése utat talált a hálóba a jobbra dőlő Jaroslav Drobny mellett.
Az első félidőben megúszta ennyivel a Dárdai Pált nélkülöző Hertha, melynek Raffael volt a legveszélyesebb embere, de ő sem tudott a kapuba találni.
A második játékrészben már nem volt pardon a fővárosiak számára, beindult a Bayern-gépezet. Philipp Lahm tört előre a bal oldalon az 54. percben, majd a Zé Robertótól gyönyörűen visszakapott labdát jobbal lőtte a kapu bal oldalába.
Az első gólban is ludas Von Bergen ezt követően összehozott még két tizenegyest, melyek közül a másodikat az a Miroslav Klose értékesítette, aki már időtlen idők óta nem lőtt gólt bajnokin, így kezdett csúnya képet mutatni a mérkőzés a vendégek számára.
A szépségtapaszt végül Marko Pantelics hajrában lőtt gólja jelentette a Herthának.

A másik vasárnapi mérkőzésen a Stuttgart 2–0-ra verte a Hannovert, melynek a keretébe sem került be Huszti Szabolcs.

Forrás: nso.hu

Címkék: dárdai