Dárdai: Gera, Hajnal és Huszti a sikereink kulcsa

Terjedelmes interjút közöl Dárdai Pállal a FIFA hivatalos honlapja. A Hertha BSC rutinos középpályása többek között a magyar válogatott világbajnoki selejtezőbeli esélyeiről is beszél és elmondja, hogy egy kis szerencsével és kimagasló teljesítménnyel odaérhetünk a csoport második helyére Portugália mögé, sikereink kulcsát pedig a Gera-Hajnal-Huszti hármasban látja.

A jelenleg sérüléséből lábadozó Dárdai szerint klubjával, a Herthával szeretnének minél tovább jutni a Német kupában, hogy szurkolóikat kiszolgálják, azonban ennél kicsit többre is vágynak.
- Szeretnénk a lehető legtovább jutni a Német Kupában. Fontos, hogy kiszolgáljuk a szurkolóinkat, mert már megérdemelnének egy nagyobb sikert. Érdekeltek vagyunk az UEFA-kupában is, ahol idén nagyot dobbantanánk. A bajnokság végén azonban az lenne az igazi, ha kiharcolnánk a Bajnokok Ligája-indulást - latolgatta csapata esélyeit a Hertha légiósa.
A rutinos középpályás ezt követően kitért a magyar válogatott előtt álló hosszú erőpróbára is. Dárdai rendkívül optimistán fogalmazott a sorozattal kapcsolatban, hiszen Portugália mögé, a csoport második helyére várja a válogatottat. A Hertha ásza szerint a Koeman-csapatot céljai elérésében a Gera Zoltán-Hajnal Tamás-Huszti Szabolcs trió segítheti legjobban.
- Úgy gondolom, egy sikeres rajttal elég lendületet vehetünk ahhoz, hogy odaérjünk a csoport második helyére. Biztos vagyok benne, hogy le tudjuk győzni Dániát és Svédországban is képesek lehetünk bravúros eredményt elérni. Olyan klasszis futballistáink vannak, akik kreatív, technikás futballjukkal sikerre vezethetnek minket. Gondolok itt Gera Zoltánra, Hajnal Tamásra és Huszti Szabolcsra – fogalmazott Dárdai optimistán a FIFA honlapján.

Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: dárdai