Hajnal zseniálisan vezényelt a németek szerint

Az egyik legjelentősebb német futballportál minden első és másodosztályú együttesről kisebb elemzést készített az ősz végeztével. A Dortmunddal kapcsolatban a szerző kiemeli, a sikeres szereplés nagyban köszönhető Hajnal Tamásnak, aki remekül mozgatta a gárdát.

A Dortmund idényét egyértelműen sikerként értékelik a szakértők, a hatodik hely miatt nem panaszkodhatnak a BVB szurkolóinak. A bíztató produkciónak a bundesliga.de szerint két kulcsa van, két páros.

Az egyik a védelmet dirigáló Subotic-Hummels kettős, akik levetkőzve tapasztalatlanságukat igen magabiztosan állták a rohamokat, a másik pedig a középpályán varázsoló Hajnal és a lengyel Kuba Blaszczykowski duója.

A szakírók úgy vélik, Hajnal szerződtetése remek húzásnak bizonyult, a technikás irányító pompásan mozgatta a szálakat a pálya közepén, az ő szavaikkal élve első osztályú rendezőnek bizonyult, amit a három gólja mellett kiosztott hat assziszt bizonyít. Légiósunk ezzel nagyban hozzájárult ahhoz a gyors, lendületes futballhoz, melyet megszeretett az igényes dortmundi közönség az idény során.

Forrás: www.pepsifoci.hu

Címkék: hajnal