Németh a Liverpool legnagyobb reménysége


Nem először és valószínűleg nem is utoljára írjuk: ismét hatalmas megtiszteltetés érte Németh Krisztiánt Liverpoolban. A fiatal magyar támadót a legnagyobb szurkolói magazin olvasói a Liverpool jövője szempontjából a legfontosabb futballistának szavazták meg, így tehát a játékostársak után a drukkerek is Némethet látják a Vörösök legjobb utánpótlás-játékosának. Némó több, remek képességű fiatal futballistát utasított maga mögé.

Németh Krisztián a Kop, azaz a Pool szurkolótáborának magazinjában a „Top 20 Kopstars 2009” elnevezésű voksoláson végzett az élen, megelőzve többek között a szupertehetségesnek tartott spanyol Emílio Insuát és Daniel Pachecót, a nagycsapatban is bemutatkozó francia-marokkói Nabil El Zhart és a finn csodagyereket, Lauri Dalla Vallét.

A csatár ezzel Jamie Carragher csapatkapitány dícsérete után a szurkolók elismerését is bezsebelhette.

A Liverpool hivatalos honlapján olvasható cikk szerint Németh nem véletlenül végzett az élen, hiszen 2007-es érkezése óta valósággal berobbant a liverpooli utánpótlásba, kilenc góljával például elévülhetetlen részt vállalt a országos tartalékbajnoki címből és a 2008-as, nyári edzőmeccsek során már a nagycsapatban is bemutatkozhatott.

Németh utánpótlás-válogatottban elért sikereit is méltatja (kiemelve a portugáloknak lőtt gólját, amivel a magyar U19-es válogatott kijutott a csehországi kontinensdöntőre), hozzátéve azt is, hogy Némethnek egyelőre csak egy kispados lehetőség jutott a magyar „nagyválogatottban”.

Olvasva a liverpooli híreket Némethről, nem hisszük, hogy sokáig.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: németh