Szalai Ádám a Bajnokok Ligájában debütálhat a Realban


A Real Madrid benevezi Szalai Ádámot a Bajnokok Ligája tavaszi folytatására a spanyol AS című lap információi szerint. A madridiak fiókcsapatában, a Castillában kiemelkedő teljesítményt nyújtó támadó így akár a Liverpool elleni nyolcaddöntőn is debütálhat a Real színeiben.

A madridi illetőségű AS című napilap szerint a klub már elő is készítette a nevezéshez szükséges dokumentumokat, hogy azokat a szombati határidőig az UEFA-hoz eljuttatva nevezze a magyart a Bajnokok Ligája további küzdelmeire.

Szalai Ádám a Real fiókcsapatában, a Castillában kiváló teljesítményt nyújtva hívta fel magára Juande Ramos vezetőedző figyelmét. A 21 esztendős támadó csak ebben a hónapban négy góllal segítette már csapatát, így pedig már tizenhárom találatnál jár, vezetve ezzel a Segunda B (harmadosztályú bajnokság) II-csoportjának góllövőlistáját.

Lévén a holland Ruud van Nistelrooy továbbra is sérüléssel bajlódik, illetve a télen igazolt Klaas Jan Huntelaar és Lassana Diarra közül az UEFA szabályainak értelmében a madridiak csak egyiküket – Diarrát – nevezhették a BL-re, a szakmai stáb Szalai személyében látta a legjobb megoldást a bevethető Raul-Higuaín támadópáros mellé.

Szalai Ádám nevezése esetén akár már a Liverpool elleni nyolcaddöntőn is bemutatkozhat a Real Madridban.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: szalai