Kádár talpig gipszben Newcastle-ben


Túl van a sérülése utáni legnehezebbnek tartott első héten Kádár Tamás, aki szerdán az első kontrollvizsgálaton is sikeresen átesett Newcaslte-ben. A fiatal hátvéd lábtörése után még Angliában tartózkodik, de ha minden jól megy, 10-14 napon belül repülőre ülhet, és hazatérhet Magyarországra. Kádár Tamás a pepsifoci.hu érdeklődésére elmondta, hogy jelenleg ez a hazautazás élteti.

- Már nagyon várom, hogy otthon legyek, hiszen a szüleim, a barátaim, és a régi megszokott környezet rendkívül hiányzik, ebben az ágyhoz kötött állapotban. Szerencsére a barátnőm, Edina itt van velem, és mindenben segít, ha ő nem lenne nem is tudom, hogyan vészelném át ezeket a napokat – mondta Kádár a pepsifoci.hu-nak.

- A sérülésedet már visszanézted?

- Lett volna rá lehetőségem, de nem akartam, és szerintem nem is fogom. Inkább elfelejteném az egészet. Már előre tekintek, és csak a gyógyuláson jár az eszem. Tavaly kimaradt számomra az U19-es Eb, de nem akarom elhinni, hogy a világbajnokságról is le tudok maradni. Éppen ezért mindent megteszek a gyógyulásért, és szeretném a nyári felkészülést már az elejétől végigcsinálni itt Newcastle-ban, és újra az első csapat közelébe verekedni magamat, aztán pedig irány az ifi Vb!

- Hogy telnek a napjaid?

- Itthon fekszem, olvasok, filmeket nézek, angolt tanulok, és naponta jönnek hozzám a klub fizikoterapeutái, meg a kórházból nővérek, akik injekcióznak, illetve tornáztatnak. A kontrollon azt mondták, hogy elvileg egy hét múlva lecserélhetik a fekvő gipszet járóra, és utána hazautazhatok.

Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu

Címkék: kádár