Lisztes nélkül kapott ki a Rostock a listavezetőtől

Lisztes Krisztián nem lépett pályára a Hansa Rostock együttesében, amely hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a listavezető Freiburgtól a Bundesliga II hétfő esti mérkőzésén. A Hansa már a második percben hátrányba került, ezt még sikerült kiegyenlítenie, de a második félidőben csereként beállt Vitalij Rogyionov két találatára nem érkezett rostocki válasz.

A rostockiak igazi belső védő nélkül léptek pályára, mivel ezen a poszton három bevethető játékossal rendelkeznek, de mindannyian sérültek voltak. Ennek megfelelően Bechmann már a 3. percben megszerezte a vezetést a feljutásra pályázó Freiburgnak, ám ezt még ki tudta egyenlíteni a Hansa Fillinger révén az első negyedóra végén.

A fordulás után azonban a csereként beálló Rogyionov tíz perc alatt szerzett duplájával eldöntötte a három pont sorsát. Lisztes Krisztián végül nem kapott lehetőséget a hazai csapatban. A Hansa ebben az évben az eddig lejátszott három mérkőzésén hét gólt kapott, hatot rögzített szituáció után. A Rostock a tizenhatodik, osztályozót jelentő helyen áll a tabellán.

Rostock-Freiburg 1-3 (Fillinger 16. ill. Bechmann 3., Rogyionov 64., 74.)

Forrás: www.pepsifoci.hu

Címkék: lisztes