Gyánó ismét a Vasasban

'Az elmúlt napokban szurkolóink egyre türelmetlenebbül várták a híreket friss igazolásainkról. Vancsa Miklós az elmúlt napokban folyamatosan tárgyalt több játékossal is. Ma végre sor került az első megállapodásra is. Ennek értelmében Gyánó Szabolcs két éven keresztül ismét a Vasas játékosa.
Vancsa Miklós elmondta, hogy a tulajdonosokkal egyeztetett igazolási koncepció alapján ebben az évben tehetséges fiatalokat szeretnénk szerződtetni és beépíteni őket a csapatba, de természetesen néhány rutinos játékos megszerzésében is gondolkodunk. Közülük az első Gyánó Szabi.
Szabolcsot is megkerestük szerződésével kapcsolatban:
- Hosszú ideje, szinte heti kapcsolatban voltam Vancsa Mikivel és nagyon örülök, hogy tárgyalásainkat siker koronázta. Rólam köztudomású, hogy szívem a Vasashoz húz, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy más csapatnál próbálkozzak Magyarországon. Megállapodásunknak része még, hogy amennyiben a bajnoki rajt előtt egy héttel külföldi ajánlatot kapnék, akkor ingyen igazolható vagyok. Természetesen jó lenne ismét külföldön játszani, de akkor sem fogok kétségbe esni ha ősztől ismét a piros-kék mez lesz rajtam. '
Forrás: vasasbp.hu

Címkék: gyánó