Már Dunavarsányban gyakorol az U19-es válogatott

Megkezdte közel háromhetes felkészülését a korosztályos Európa-bajnokság előtt álló U19-es válogatott. Sisa Tibor együttesének tagjai az MLSZ székházánál találkoztak szerdán, majd innen a dunavarsányi edzőtáborba utaztak, ahol egy nap megszakítással egészen július 9-ig hangolódnak a csehországi megmérettetésre.
A kerethez a későbbiek során csatlakozik a most még családi okokból távollévő Koman Vladimir és talán a Newcastle által orvosi vizsgálatokra Angliába rendelt Kádár Tamás is.
– Számítottunk a nagy melegre, hiszen ez nyáron természetes – fogalmazott az mlsz.hu-nak nyilatkozva a szövetségi edző –, ezért úgy állítottuk össze az edzéstervet, hogy kiküszöböljük az időjárás okozta esetleges kellemetlen hatásokat.
A szakvezető csütörtökön és szombaton két, szerdán, pénteken és vasárnap pedig egy foglalkozást tart a csapatnak, amely hétfőn edzőmeccset is játszik majd. Amíg tart a kánikula, a délutáni tréningek a szokásosnál később kezdődnek. A felkészülés sikere érdekében az első szakaszban valamennyi foglalkozás zártkapus lesz, ám a második héten lesz a sajtó képviselői számára nyilvános program.
- Nagyon örültem annak, hogy a játékosok láthatóan örömmel, jó hangulatban vágnak neki a közös munkának. Célunk, hogy ez minél tovább kitartson! – jelentette ki Sisa Tibor.
A fizikai felkészítés mellett természetesen taktikai elemzések, csapatépítő megbeszélések is szerepelnek a korosztályos csapat programjában. A válogatott tagjai a közvetlen felkészülést már Tatán végzik majd (ez a helyszín bevált az elitkör meccsei előtt is), s július 12-én innen utaznak Prágába.

Címkék: u-19