Tímárt vinné a Charlton



Halmosi Péter után másik magyarját is elveszítheti a Championshipben szereplő Plymouth Argyle, Tímár Krisztiánt ugyanis nagy erőkkel csábítja a Charlton Athletic együttese. A londoniaknak nagyon nehéz dolguk lesz, ha meg akarják szerezni a védőt, hiszen a Zarándokok egyáltalán nem akarják kapitányjelöltjüket áruba bocsátani.

Halmosi Péter után a másik magyar, az Év Játékosának választott, jelenleg súlyos koponyasérülésből lábadozó Tímár Krisztiánt is elképzelhető, hogy elhagyja Plymoutht. A válogatott hátvédért angol lapértesülések szerint a ligarivális Charlton Athletic jelentkezett be.
A 28 éves játékos jelenleg éppen szerződés-hosszabbítás előtt áll a kikötővárosban, ám a londoni gárda menedzsere, Alan Pardew mindenképpen közbe akar szólni annak ellenére, hogy kérdéses, sérülése után Tímár mikor nyeri vissza régi formáját. Az angol lap úgy tudja, a magyar légiósnak a Charlton jóval jobb anyagi feltételeket kínál, mint amilyenek mellett jelenleg a Zarándokoknál futballozik.
Akármilyen mesés ajánlattal is előállhat a feljutásra hajtó piros-fehér együttes, nem valószínű, hogy Paul Sturrock Halmosi után másik kulcsemberét is elengedi, hiszen csapata már így is éppen eléggé meggyengült a nyári holtszezonban. Ráadásul a szurkolók sem fogadnák kitörő örömmel Tímár távozását, hiszen egy, a napokban véget ért szavazáson elsöprő többséggel a gárda magyarja győzött a drukkerek körében meghirdetett csapatkapitány-választáson.
Forrás: pepsifoci.hu

Címkék: tímár