Tesztmeccsen verték el Juhászékat

Az Anderlecht az ausztriai edzőtáborban először a román Cluj csapatával mérte össze az erejét.
 

Az Anderlecht lejátszotta ausztriai edzőtáborozása első felkészülési mérkőzését, az ellenfél a román bajnok Cluj gárdája volt. A mérkőzést a románok nyerték, az első félidőben még csak egy tizenegyes góllal vezettek, majd a másodikban két perc alatt berámoltak még kettőt, bucira verve ezzel a belga bajnokot.
A belgák kezdőcsapata egy órán keresztül volt a pályán, majd jött a vérfrissítés, a kezdőből csak Schollen kapus és Klejstan maradt a pályán. Juhász Roland is ekkor kapott szerepet.

Juhásszal kapcsolatban megemlítendő még, hogy klubja honlapján leadott nyilatkozata alapján nagy valószínűséggel hosszabítani fog jelenlegi klubjával. Megemlíti többek között azt is, hogy nem fogja befolyásolni az sem, ha nem jut be csapatával a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Magának egészséget, sérülésmentes idényt kíván, és szeretne újra mindent besöpörni Belgiumban, kupát és bajnoki címet egyaránt.

Cluj – Anderlecht 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Cadu (37., 11-esből), Traoré (73.), Kone (75.)

Anderlecht: Schollen, Rnic (Gillet, 60.), Sare (Juhász, 60.), Deschacht (Hornero, 60.), Lecjaks (Diandy, 60.), Chatelle (Boussofua, 60.), Kouyate (Biglia, 60.), Polak (Marecek, 60.), Klejstan, Kanu (Legear, 60.), Chavarría (Suarez, 60.)

Forrás: www.fourfourtwo.hu