NSO blogzóna: Juhász Roland - Végre tétmeccsek

Örömteli számomra, hogy végre a tétmérkőzések jönnek! Inkább ezeket kedvelem, mint az edzőmérkőzéseket, edzőtáborokat. A pénteki belga Szuperkupa-mérkőzés után – amely azért inkább a felkészülés része, de mégiscsak van tétje – kedden már Walesben játszunk Bajnokok Ligája-selejtezőt.

Tudjuk, hogy nincsenek már könnyű csapatok, hiszen két éve a sokak által lebecsült fehérorosz BATE Boriszov ejtett ki minket. Most nem szeretnénk hasonlóképpen járni. A walesi bajnok TNS az előző fordulóban otthon 4–0-ra verte meg az ír Bohemianst, ami azért tekintélyt parancsoló győzelem. Jó lesz tehát óvatosnak lennünk.

Kicsit hazai vizekre evezve: aki azt mondja, hogy meglepte őt Erwin Koeman menesztése, az szerintem hazudik. Régóta a levegőben volt már a leváltása, amit én személy szerint nagyon sajnálok. Erwin személyében egy korrekt embert és egy szakmailag felkészült trénert ismertem meg.

A másik oldalon ugyanakkor Sanyi bá’ a kedvenc edzőm, ő vitt engem hátra, tehát neki is köszönhetem, hogy védőként sikereket értem el. Egyébként szerintem nagyon hasonlít a két szakember stílusa, mindketten nagyon jól megértik magukat a játékosokkal.

Sanyi bácsi nagyon szép eredményt ért el az U20-as válogatottal, olyat, amilyenre régóta vártunk. Bizonyára hosszú távon jó néhány fiatalt be fog építeni a nagycsapatba. Az csak jó, ha versenyhelyzet van a válogatottnál, de az a baj, hogy kevés futballista közül tud válogatni a mindenkori szövetségi kapitány. A legnagyobb probléma, hogy nem sokat játszanak a légiósok, pedig az lenne az igazi, ha mindenki rendszeresen lehetőséget kapna.

A helyén kell kezelni ezt az együttest és időt kell adni neki. Reális célnak és fontos célkitűzésnek tartom a 2014-es vb-részvételt – ha mindenki rendszeresen szerepel a klubjában és fejlődik, akkor erre valóban jó esély lehet!

Forrás: nso.blogzona