Lukaku duplával nyertek Juhászék

Pénteken csak egy mérkőzést rendeztek a Jupiler Leagueben, a Juhásszal felálló Anderlecht az STVV vendége volt, és Lukaku duplájával elhozták a három pontot Sint-Truidenből.

A mérkőzést a házigazdák kezdték jobban, nemrégen még a Lokiban focizó Sidibe már az első percben megszerezhette volna a vezetést. Jó negyed órával később azonban az Anderlecht jutott előnyhöz. Az argentín Suarez adott be remekül a bal oldalról és a belga labdarúgás legnagyobb tehetsége, aki több mint öt és fél hónap után volt újra eredményes, lefordult védőjéről és a hosszúba lőtt. Lukakuban valószínűleg feloldódott a görcs, ugyanis 12 perc múlva már kettővel mentek a vendégek, most Boussoufa szolgálta ki a 17 éves csatárt, aki két védővel a nyakán lépett be a tizenhatoson belülre, és elemi erővel bombázott a kapuba.

A második félidőre már nem olyan veszélyesen jöttek ki a lilák, nem sok veszélyt jelentettek a hazai kapura, a rekordbajnok visszaállt saját térfelére és csak kontrákkal operált. Az STVV viszont még nem olyan jó csapat, hogy kihasználta volna a brüsszeliek visszaesését. Emiatt Jacobs mester igen mérges is volt, mert csapata nem ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Azért akadt egy-két helyzete az Anderlechtnek is, Lukaku megszerezhette volna saját maga és csapata harmadik találatát, de célt tévesztett, így várat még magára az idei első mesterhármasa. Ariel Jacobs csapata értékes győzelmet aratott az STVV ellen, hiszen évek óta nem tudtak itt nyerni. A tavalyi szezonban is oda-vissza nyertek Sidibeék. Juhászék ezzel a győzelemmel Tőzsérék mögött a második helyen állnak a bajnokságban, úgy hogy egy meccsel többe. Juhász Roland jó erőben van, a két Eb-selejtező után most is végig a pályán volt.

STVV - Anderlecht 0-2 (0-2)
STVV:
Van der Jeugt, Wagemakers (Onana, 84.), Odoi, Euvrard, Rymenants, Mennes, Caluwé, Delorge, Christ (Evertz, 75.), Sidibe, Camara
Anderlecht: Proto, Gillet, Bernardez, Juhász, Deschacht, Biglia, Marecek (Kouyaté, 64.), Polak, Suarez, Boussoufa (Kabasele, 88.), Lukaku (Badibanga, 84.)
Gólszerző: Lukaku (19., 31.)