Waltner Róbert főszerepben

Semmi sem változott a tabellán a Mattersburg és a LASK Linz szombati, alsóházi derbije nyomán. A két fél csatája 1–1-es félidőt követően 3–3-as döntetlennel zárult, így a linziek előnye még mindig csupán egy pont a sereghajtóval szemben. A házigazdák a meccs nagy részében szervezettebben és sokkal jobban is futballoztak ellenfelüknél, azonban a 90. percben még a vendégek vezettek 3–2-re. Ekkor azonban érkezett Waltner Róbert, aki csapata megváltójává vált és a 93. percben megszerezte az egyenlítő találatot. A mérkőzés „visszavágója” jövő szombaton Linzben lesz.

A linziek először szereztek gólokat a szezon folyamán idegenben. A vendégek részéről Klodian Duro, Alexander Zickler és Daniel Kogler voltak eredményesek. (Mindannyian idénybeli első góljukat lőtték.) A linziek háromszor is előnybe kerültek a találkozó folyamán, ám a burgenlandiak, akik főként magas labdákkal operáltak, a heves eső ellenére, minden esetben egalizálni tudtak. A hazaiak góljait Thomas Salamon, Patrick Bürger és a már említett Waltner Róbert szerezték. A sok kihagyott helyzet miatt azonban így sem lehetnek felhőtlenül boldogok a hazaiak.

A meccsen egyébként az történt, amire számítani lehetett. Mindkét együttes gyengén játszott, ám a lelkesedésre és a keménységre nem lehetett panasz. Az első lehetőségek Patrick Bürger előtt adódtak a 7. és a 10. percben, de a LASK kapusa, Thomas Mandl, mindkét próbálkozásnál a helyén volt. Ezzel együtt is a vendégek védelme nagyon bizonytalanul játszott az egész meccs folyamán. Éppen ezért a LASK edzője, Helmut Kraft többször is átszervezte csapata hátsó alakzatát, így került például a 400. bajnoki mérkőzését játszó Rene Aufhauser a védelem közepébe, a sérült Pablo Chinchilla-Vega helyére.

Elöl sokkal sikeresebbek voltak a linziek: a 16. percben Sulimani harcolt ki büntetőt, ugyanis átemelt a Mattersburg kapusán, Stefan Bliemen, aki ez után már csak szabálytalanul tudta megakadályozni a gólt. A tizenegyest Klodian Duro magabiztosan értékesítette a 17. percben (0–1). A mattersburgiak, akik mindvégig irányították a mérkőzést, nem estek kétségbe és még a szünet előtt egyenlíteni tudtak: egy beadást követően Emin Sulimani hibázott a 42. percben, Salamon pedig néhány méterről a hosszú sarokba lőtte a labdát (1–1).

A második félidőben is a házigazdák voltak aktívabbak és veszélyesebbek, azonban gólt nem tudtak szerezni. Nem így a vendégek, akik az 55. percben Zickler révén ismét vezetéshez jutottak: a labdát Kogler adta középre és a csatár a kapufa belső élének segítségével ismét vezetéshez juttatta az övéit (1–2).

Tíz perccel később aztán Bürger csatlakozott a gólgyártáshoz: egy szabadrúgás után fejjel ért a labdába és ismét kiegyenlített (2–2). Bürger a 73. percben kapufát lőtt, majd a 75. percben Rene Aufhauser az utolsó pillanatban tisztázott Waltner elől. A magyar csatár a 79. percben ismét helyzetbe került, ekkor Thomas Piermayr akadályozta meg a gólszerzésben. Mindezek után a 90. percben váratlanul vezetéshez jutottak a linziek: Kogler lövését Bliem szerencsétlenkedte be a kapuba (2–3). A mattersburgi játékosok megtörni látszottak, azonban a magyar virtus megmentette őket: Waltner a sok sikertelen próbálkozás után, a 93. percben végre a kapuba talált és így kialakította a 3–3-as végeredményt.

SV Mattersburg – LASK Linz 3–3 (1–1)
SV Mattersburg:
Bliem, Höller, Malic, Chrappan, Schmidt, Doleschal (Spuller, 75.), Seidl, Mörz, Salamon, Bürger, Waltner
LASK Linz: Mandl, Bubenik, Aufhauser, Piermayr, Schellander, Krammer (Mayrleb, 52.), Duro (Trauner, 76.), Majabvi, Sulimani (Kaufmann, 70.), Zickler, Kogler
Gólszerzők: Salamon (42.), Bürger (65.), Waltner (93.) ill. (Duro 17., 11-esből), Zickler (54.), Kogler (90.)